A Mansory munkásságának szépségét az adja, hogy a német tuningcég még akkor is tud újat mutatni, amikor azt gondolnánk, hogy már kifogytak a hajmeresztő ötletekből.

Ezúttal egy Mercedes-Benz G-osztályt tettek hivalkodóvá, a legutóbbi projektben Alec Andon, az ismert New York-i rapper is közreműködött. Nem véletlen, hogy így már az irány is adott volt, ugyanis a művész visszatérő karakter a Monopoly-társasjátékokban. Az átalakított Mercedesnek azonban ezzel együtt is sikerült nyakatekert nevet adni: Mansory – Art Piece – AL3C MONO907Y.

A képre kattintva galéria nyílik:

20 fotó

Megalkotásához egy már meglévő modelljét, a G-osztály mostani, W465-ös generációjára épülő Speranzát vette alapul és alakította át a városi terepjárót egy négyajtós, rövidített tengelytávú kabrióvá a Mansory.

A limitált szériás modellek egytől egyig a Monopoly-tematika és a pénz köré épülnek, mindössze 10 darab készül belőlük, és nem lesz közöttük két egyforma példány, ugyanis az egyedi festések kézzel készülnek majd. Szembemegy ennek szellemiségével a belső tér, ahol – a témához hűen – a türkizkék szín dominál.

Szokatlan ihlet szülte a 820 lóerős kabrió-SUV-t 6

Fotó: Mansory

Nem maradt érintetlenül a 4,0 literes, V8-as erőforrás sem. A nagyobb turbófeltöltőkkel, az újraprogramozott elektronikával és a nagy teljesítményű kipufogórendszerrel a teljesítményét 820 lóerőre, míg a maximális nyomatékát 848 Nm-re tornázták fel. A kabriósított SUV ezzel a fejlesztéssel 0-ról 100-ra 3,9 másodperc alatt gyorsul, ami egyáltalán nem rossz érték egy lehajtható tetejű SUV-tól, míg a végsebességét 250 km/órára korlátozták.

Szokatlan ihlet szülte a 820 lóerős kabrió-SUV-t 7

Fotó: Mansory

Egyelőre nem hozta nyilvánosságra a tuningműhely, hogy mennyit fog elkérni az újdonságáért, de – ahogyan azt a CarBuzz levezette – az alapján, hogy a sztenderd Speranza ára félmillió dollár, átszámítva 175 millió forint körül mozog, nem kizárt, hogy ez esetben kétszer ilyen vastagon fog fogni a ceruza.

Legutóbb a Ferrari Purosangue-hoz nyúlt hozzá a Mansory, a végeredmény pedig a szokás szerint ütősre sikerült. Erről az átalakításról az alábbi cikkben írt bővebben a Vezess: